Visszajelzés

Sziasztok! Szeretnék egy kis visszajelzést írni a csoportról és a saját fejlődésemről. Először is annyit, hogy nem én vagyok az a tag, akitől hangos a chat. Inkább csendben figyelek, tanulok, és próbálom magamba szívni azt a rengeteg tudást, amit itt kapunk. 🙂 Körülbelül másfél éve csatlakoztam a csoporthoz, és őszintén nagyon hálás vagyok érte. Köszönöm azt a tudást és szemléletet, amit @ivanics nap mint nap átad. Mindig őszintén elmondja, hogy ez nem egy könnyű út, és hiába kapjuk meg a tudást, a munkát és az időt nekünk kell beletennünk. Amióta itt vagyok, sok számlát sikerült passelnem, viszont sokáig egyetlen kifizetésem sem volt. Minden pass után azt hittem, hogy innentől már könnyű lesz, aztán jöttek a Pro számlák bukásai. A legnagyobb hibám az volt, hogy amikor már kiutalható profitom volt, nem tudtam elfogadni egy kisebb mínuszos napot. Jöttek a revenge trade-ek, majd végül a számlaégetés. Ez volt a mélypont, utána pedig sokáig féltem kötést nyitni, vagy éppen FOMO-ból léptem be. A fordulópont akkor jött el, amikor beismertem magamnak, hogy a hozzáállásomon kell változtatnom. Ennek meg is lett az eredménye: júniusban megtörtént az első kiutalásom, majd még több is követte. Azóta egy mondat különösen megmaradt bennem, amit Ivanics mindig mond: „Jutalmazd meg magad!” Persze még most sem vagyok kész. A mai napig dolgoznom kell azon, hogy elfogadjam a mínuszos napokat, ne csússzak bele revenge trade-ekbe vagy FOMO belépésekbe, és jobban bízzak a saját terveimben, illetve hagyjam kifutni a jó pozíciókat. Köszönöm @ivanics és az egész közösségnek a tudást, a támogatást és az őszinteséget. Nagyon örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, és remélem, ez még csak a kezdet. Köszönöm!

B
Benko David